Kaszó Tibor
Intézményük egyik új szaktanára Kárpátaljai származású. A Szent István Egyetem Kertészmérnöki karának határon túli tagozatán végezte tanulmányait Beregszászon. Ezután ugyanitt végzettséget szerzett földrajz-biológia tantárgyak oktatásához a II. Rákóczi Ferenc Magyar Főiskolán. További tanulmányait az Ivano-Frankivszki Stefánika Egyetemen végezte. Anyanyelvi szinten beszéli az orosz és az ukrán nyelvet. Két gyermek édesapja. A gazdaképzős diákok oktatásában veszi ki részét.
Ignácz József
Középiskolai képzésünk alap szakembere, szakoktató. Agrármérnök, növényorvos, növényvédelmi szakmérnök végzettséggel és nagy szakmai tapasztalattal rendelkezik a növények, de az állatok világában is. Korábbi munkái során dolgozott egyedül, de vezetett brigádokat is. Jó szervezési és kommunikációs készségének köszönhetően egyszerre több embert is kiválóan eligazgat. Bár ilyen fiatal korosztállyal és létszámmal, mint a középiskolásaink nem volt még dolga, de saját családjában 3 fiút nevelnek. Nagyon jól beilleszkedett és megtalálja a hangot munkatársaival, diákjaival egyaránt. Tele van ötletekkel és hozzáértően szervezi a tangazdaság kialakítását, bővítését.
Ignáczné Markuli Judit
2020 óta tanít intézményünkben. Az első évben óraadóként, majd főállású szakoktatóként kapcsolódott be az elméleti és a gyakorlati képzésekbe egyaránt. Fő szakterülete az élelmiszeripar, de mivel élelmiszermérnöki végzettsége mellett, agrármérnöki diplomával is rendelkezik, a kertészek és a gazdák oktatásában is részt vesz. Néhány évvel ezelőtt mérnök-tanár képesítést szerzett. Korábban élelmezésvezetőként illetve egy multinacionális cégnél minőségbiztosítási területen középvezetőként dolgozott.
Kulcsárné Kada Magdolna
2021. óta oktatja a gyakorlatot a kistermelői-élelmiszer előállító szakos tanulóknak. Eredeti szakmáját tekintve szakács. Szakoktatói képesítést szerezve igyekszik nagy türelemmel és szeretettel átadni tudását a rábízott tanulóknak. Munkájának fontos és elengedhetetlen részének tartja a szakmai felkészítésen túl, hogy a fiatalok lelkét is gondozza, segítse és támogassa őket örömeikben, nehézségeikben egyaránt.
Bogárdi-Tóth Kitti Irén
Szegedi Enikő
„2023-ban kezdett el intézményünkben tanítani óraadó szakoktatóként. Agrármérnök képesítésével a gazda szakon tanuló diákjainknak segít elsajátítani a szükséges elméleti és gyakorlati tudást, amire majd a munkájuk során szükségük lesz. Óraadói tevékenysége mellett saját vállalkozását vezeti, előtte pedig évekig egy multinacionális cégnél volt stratégiai beszerző pozícióban.”
Dusza Zsófia
Középiskolai képzésünk egyik új szaktanára. 2020-ban szerezte meg a diplomáját gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök szakon, majd 2022-ben végezte el a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem vidékfejlesztési agrármérnök mesterképzését. Iskolánkban 2022 szeptemberében kezdte meg a gazdasági tárgyak oktatását. Ez az első iskola, ahol átadhatja tudását.
A közismereti tárgyakat tanító pedagógusok az Általános Iskola, Munkatársaink menüpont alatt tekinthetők meg.